Társadalmi szerepvállalás

A BTel ügyvezetője képviseli fiatal vállalkozóinkat Európában

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) a fenntartható fejlődés és üzleti etika jegyében új vállalkozói kultúra meghonosítását ösztönzi Magyarországon, megteremtve azt a vállalkozói réteget, amely sikerével megerősíti a magyar gazdaság motorjának számító kis-, és középvállalkozásokat. A Fivosz, mely 2010-től tagságot nyert az Európai Fiatal Vállalkozók Szövetségében, legsikeresebb tagjai révén képviselteti magát Európában. A szervezet 2011-ben felkérte Takács Krisztiánt, a BTel alapítóját és ügyvezető igazgatóját a Fivosz EU-nagyköveti szerepére, melynek ebben az évben elsődleges célja, hogy a fiatal vállalkozókat segítő programok, beleértve az európai vállalkozók nagyköveti rendszerét, támogatott programmá váljon.

A Fivosz a Fiatal Vállalkozók Hete és a Club rendezvénysorozattal, szabályozási ajánlásokkal, tanácsadással, üzleti versenyekkel, komoly szervezeti kapcsolatrendszerrel, hazai és nemzetközi vállalati, szervezeti együttműködésekkel támogatja a fenntartható módon növekvő magyar vállalkozások szabályozási környezetének fejlesztését, egyben segít megalapozni a jelen és a jövő magyar vállalkozóinak sikerét.

A szervezet 2010-től teljes jogú tagságot nyert az Európai Fiatal Vállalkozók Szövetségébe. Ennek köszönhetően ma már nemcsak hivatalos képviselettel rendelkezik Brüsszelben, hanem Európa többi országának fiatal vállalkozókat tömörítő szervezeteivel is bővíthette saját kapcsolatrendszerét.

Takács Krisztián alapító ügyvezető és vállalkozása, a BTel sikere kiválóan példázza mindazt, amit a Fivosz munkája révén igyekszik meghonosítani és elterjeszteni hazánkban. A rugalmas, alkalmazkodóképes, tisztességesen és átláthatóan irányított, és megalapítása óta töretlenül növekvő vállalkozás öt év alatt az alternatív távközlési piac élmezőnyébe küzdötte fel magát. A BTel organikus fejlődéssel folyamatosan bővítette szolgáltatásai körét, saját hálózatát, ügyfélkörét és árbevételét, kitartva a beruházásigényes növekedési stratégia és a jelentős piaci szereplővé válás terve mellett.

Takács a Fivosz tagjaként rendszeresen ellátogat a szervezet rendezvényeire, előadóként részt vesz a jelen és a jövő vállalkozóinak nyújtott tanácsadásban, megosztja tapasztalatait és segíti őket saját vállalkozásuk elindításában és sikeressé tételében. Mint elmondta: "Nagy örömömre szolgál, hogy egy ennyire élő és aktív közösség tagjaként és nemzetközi képviselőjeként hozzájárulhatok ahhoz, hogy a Fivosz a jövőben is fenntartsa, sőt, kiterjessze a fiatal vállalkozókat támogató programjainak lehetőségeit."

KSC-Btel hátrányos helyzetű gyerekeket felkaroló programja

A 2009. decemberében megrendezett „Btel országos felnőtt ökölvívó bajnokság”-ot követően jött létre a KSC és a Btel együttműködésével a hátrányos helyzetű fiatalokat segítő program.

Kecskemét mellett további két településen – Salgótarjánban és Pécsett – indították útnak a kezdeményezést, mely segítségével általános iskoláskorú fiatalok juthatnak sportolási és ez által kitörési lehetőséghez. A program alapgondolata, hogy az ökölvívás, mint sportág az értékek átadására, önfegyelemre, a sportszerűségre, valamint a másik fél tiszteletére nevel. A részvétel vállalása a hátrányos helyzetű fiatalok számára tehát utat mutathat, hogy miképpen vegyék fel a küzdelmet helyzetükkel szemben, mindemellett közös, egyetemes értékeket sajátítva el. A program szakmai felügyeletét Kovács István olimpiai és világbajnok ökölvívó, a Szövetség tiszteletbeli elnöke látja el. A támogatással olyan nyolc-tizenöt éves gyerekeket is fel lehet karolni, és a sport mellé állítani, akik egyébként esetleg nem ilyen pozitív módon töltenék el szabadidejüket, vagy használnák fel felesleges energiáikat. Ezeknek a fiataloknak persze ugyancsak jó példát mutathatnak, illetve jelenthetnek azok a társaik is, akik utánpótlás korú versenyzőként már eddig is kiváló eredményeket értek el a szakosztály versenyzőiként.

A program tehát olyan célközösséget szólít meg, akinek a nevelése fontos feladata a társadalomnak. A Btel ezt az utat viszi tovább és igyekszik az ökölvívást erősíteni, hogy minél több sportolót neveljen ki, akik az országunk eredményeit is erősítik.





Felvásárlással erősít a vállalati szférában a Business Telecom

A Business Telecom Nyrt. (BTel) március 7-én megvásárolta az ...

Tovább...