Btel CPS


A Btel CPS gyorsan, a Magyar Telekom, UPC és Invitel szolgáltatói területén szinte bárhol képes megtakarítást biztosítani vállalata telefonos költségeiből. A szolgáltatás jelenlegi előfizetése mellé igényelhető, mely kedvezőbb percdíjakat képes biztosítani, ezáltal jelentős havi megtakarítást eredményez.

A Btel CPS helyi, távolsági, mobil és nemzetközi hívásokra vehető igénybe. A telefonos költségek jelentős részét képezik a kimenő hívások, ezeken képes csökkenteni szolgáltatásunk gyorsan és egyszerűen, beruházási költség nélkül.

A Btel CPS jelenlegi előfizetését kiegészítő szolgáltatás. Ez azt jelenti, hogy a telefonszáma nem változik, valamint az előfizetési díjakat és a nem földrajzi hívásokat (pl.: tudakozó, pontos idő, stb.) továbbra is eddigi szolgáltatója fogja Önnek számlázni. A Btel a kimenő földrajzi hívásait képes bonyolítani a szolgáltatás keretében (földrajzi hívások: helyi, távolsági, mobil, és nemzetközi) jelentős, 20-30 % kedvezménnyel. A szolgáltatást akár a megrendeléstől számított 2 héten belül igénybe veheti, így a megtakarítások is gyorsan realizálódnak.

A CPS szolgáltatás igénybevétele esetén két telefonszámlát fog kapni, egyet eddigi szolgáltatójától, mely tartalmazni fogja az előfizetési díjakat, valamint a nem földrajzi hívásokat, és egyet a Btel -től, amely a kimenő földrajzi hívások díjait tartalmazza. A Btel kedvezőbb percdíjai miatt a két számla összege kevesebb lesz, mint a jelenleg fizetett egy telefonszámlája!

Előzetes költségcsökkentési kimutatásunkat vállalkozása előző havi számlái alapján kollégáink elkészítik Önöknek.

A CPS szolgáltatás előnyei:

  • A UPC, Invitel, M. Telekom szolgáltatói területén bárhol igénybe vehető
  • Nem igényel beruházást, fejlesztést
  • A meglévő telefonszámok, eszközök, készülékek nem változnak
  • Az átállás nem okoz fennakadást a szolgáltatásban
  • A kedvezőbb percdíjak miatt jelentős havi megtakarítás érhető el
  • A szolgáltatás gyorsan, akár 2 héten belül létesíthető
  • Számlarészletezőt biztosítunk díjmentesen, elektronikus formában


Ide kattintva kérhet egyedi ajánlatot a CPS szolgáltatásra!


Utolsó módosítás: 2009-10-14 15:43:36

Telefon
Btel Standard | Btel CPS

Internet
ADSL | SHDSL

Hosting
Domain | Tárhely | Szerver Hosting

Ajánlatkérés
Ajánlatkérés

Hasznos információk
Dokumentumtár | Hibakezelés | Panaszkezelés

Business Telecom Kft. 2009 © Minden jog fenntartva | jogi közlemény | Általános Szerződési Feltételek